Nem túlzunk, mikor azt állítjuk, hogy az emberek többsége önbizalomhiányos. Ennek számtalan oka lehet, de az tény, hogy gyerekekkel végzett kutatások szerint születésünktől fogva csak nagyon kis arányban küzdünk alapvető önbizalomhiánnyal, gyakorlatilag csak a gyerekek 5-10%-ának problémája ez. Tehát a többségünk tanulja ezt az állapotot, és nem velünk születik. De miért tanulunk el ilyen botorságokat?
Mielőtt konkrét tippeket adnánk, gondoljuk át ezeket az önbizalomcsökkentő dolgokat, hogy később felismerd ezeket, és ez által ki tudd iktatni az életedre gyakorolt ártalmas hatásukat.
A magas szintű önbizalmunk alapvetően az anyánkkal és szüleinkkel kapcsolatos ősbizalomra vezethető gyerekkorunkban. A kiszámítható környezet, az elfogadó, törődő nevelés nagyon sokat számítanak abban, hogy egy gyerek önbizalommal telivé váljon, hiszen az önbizalom az ősbizalomból táplálkozik.
Később viszont óhatatlan, hogy a gyermek – és mi is gyermekként anno – más felnőttekkel is kapcsolatba kerüljön, akikkel viszont nem vérrokonság fűzi össze, hanem egy egyszerű és szokványos, modernkori élethelyzet: iskolába, óvodába kerül, és az ősbizalom az ezeken a helyeken szerzett élmények hatására elkezd meginogni.
A pedagógusok és nevelők még tekintélyszemélyként szerepelnek a gyermek életében, akinek a figyelméért immáron nem a testvéreivel, hanem 25-30 másik gyerekkel kell megküzdenie. És itt szó szerint küzdelemről van szó, hiszen az is tudományosan bizonyított már, hogy az emberi evolúció során konkrétan a túlélés záloga volt az, hogy a gyerekre elég figyelem jutott-e, vagy sem. Tehát amikor egy gyerek azért jelentkezik egyfolytában, vagy vág a másik szavába, hogy rá figyeljen a tanító néni, az egy mai napig velünk élő túlélési mechanizmus, ami ráadásul működik is. Ez a kicsinyükről gondoskodó állatok esetében ma is megfigyelhető, és ennek evolúciója is még ma is zajlik az emberiség esetében is.
Igen ám, de mi történik akkor, ha a küzdelmeink kudarccal végződnek, ráadásul rendszeresen?
Elbizonytalanodunk abban, hogy elég jó harcosok vagyunk-e. Ez egy önelbizonytalanodás, ami aztán állandósul az önbizalomhiányban.
„Á, nem vagyok én erre képes.”
„Á, mások sokkal jobbak ebben.”
„Á, mit keresek én itt?”
„Á, úgysem én nyerek.”
Ezek a gondolatminták aztán átszivárognak az egész életünk összes helyzetére, és csak úgy tudunk ebből hatékonyan kikeveredni, ha… és itt most már jöjjenek a konkrét tippek.
Mindig nyerni akarni?
A háború művészetének alapvetése is az, hogy csak olyan harcokba szabad bocsájtkozni, amit meg is tudunk nyerni. Az önbizalomnövelésnél viszont nemcsak a tudás, a képesség kérdése merül fel, hanem az akarásé is. Nagyon kevesen akarják magukban tudatosítani azt, hogy az egész élet versenyek sorozata, mert ez irracionális stresszel tölti el őket. De attól az élet még versenyek sorozata, amikben akarnunk kell nyerni – ez akkor is így van, ha mi nem vagyunk hajlandóak tudomást venni erről. Persze nem kötelező mindig, mindenben nyerni, de amibe belebocsájtkozunk, abban igen.
A legfontosabb tippünk tehát ez: vagy menj bele minden helyzetbe azzal az előképpel, hogy „nyerni akarok”, vagy ne menj bele abba a helyzetbe, amiben túlságosan bizonytalannak érzed magad, vagy konkrétan azt érzed, hogy nem nyerhetsz. Egy buszjegy vásárlásnál természetesen nem kell hetekig gyúrnod a kihívásra, és felkészülnöd különböző forgatókönyvekkel, de például egy állásinterjú előtt érdemes lelkileg is ráhangolódni. És ebből ered következő tippünk.
És akkor mi van, ha nem nyerek?
Mivel a gyerekkori figyelemért folytatott harc egy evolúciós késztetésünk, ami a genetikánkból ered, és a környezetre reagál, legkésőbb felnőttként már túlléphetünk ezen. Az ember ugyanis az egyetlen lény, amelyik a tudatosságával felülírhatja a gének parancsát: képesek vagyunk olyan döntéseket hozni, miszerint nem akarunk mindenáron nyerni, mert tudjuk, hogy ahhoz, hogy boldog, elégedett, teljes és önazonos életet éljünk, ahhoz nem kell, hogy nyerjünk a sorbanálláskor, az akciós termékek megvásárlásakor, vagy a munkahelyünkön az elképzelt népszerűségi versenyekben.
Ha eleget tudjuk mondani magunknak azt, hogy „De hát ez kit érdekel?” egy-egy olyan helyzetben, amikor azt érezzük, hogy tarolnunk kell, akkor jó úton haladunk a belső békénk felé.
Rendben lenni önmagunkkal
Harmadik fontos tippünk ugyanakkor összhangban van a bőrápolással is. Képzeld el, mennyire komfortos és kiegyensúlyozott az a napod, amikor szárazon húzódik a bőröd - ami a legfőbb védvonalad egyébként a külvilág ellen -, pörsenések és pattanások csúfítják az arcod, és észreveszed azt is, hogy a nyakadon elkezdett durván ráncolódni a bőr… A szépség is evolúciós előny, és tény, hogy a szépség belülről fakad, de ha kívülről meg tudjuk ezt támogatni, és egyensúlyt tudunk elérni, az biztosan önbizalomnövelő lesz számodra.
Használd ezt a gondolatmenetet bármikor, amikor szükséged van rá: „Rendben vagyok önmagammal kívül belül? Győzni akarok? Kell egyáltalán győznöm? Hát akkor lássunk neki!”
Azok, akiknek magas az önbizalomszintjük, ezeket gondolják. Azzal, hogy te is ezeket gondolod, helyre teszed magadban a dolgokat, és automatikusan növekszik az önbizalmad. Külső segítségként pedig használd bátran krémjeinket, szérumjainkat, arcápolóinkat!
